Share

A FEKETE ÁFONYA





Fekete áfonyaLatin neve: Vaccinium myrillus
Népi nevei: áfinya, fenyvesbogyó, havasi meggy, kukojsza, borovnyica, pozserovek
Az Erika- vagy Hangafélék (Ericaceae) családjába tartozó áfonya Észak-Európából származik, ahol vadon, erdők szélén, lankásokon, alacsony hegyeken, árok mentén napjainkban is nagy mennyiségben él. Fás szárú, örökzöld vagy lombhullató cserje, amelynek egyes fajtája akár 1,5-2 méteresre is megnő. A természetben közel 300 fajt különböztethetünk meg.
Hazánkban az erdei fenyvesekben és bükkösökben található meg. Bogyó termése gömbös, kékesfekete, hamvas, mely júliustól szeptemberig érik.

A fekete áfonya gyümölcsét már a történelem előtti idők óta fogyasztják, az orvostudomány azonban először a XVI. században említi. Hagyományosan a szárított levelét, vagy gyümölcsét alkalmazták, többek között a C-vitamin hiánya miatt fellépő skorbutra, vagy vesekőre és az epe rendellenességeire. Később már a gyümölcsét a hasmenés, a száj és torok fertőzésére alkalmazták. A leveléből készült főzetet pedig a vércukor csökkentésére.
Jelenleg a fekete áfonya kutatások a szem, az érrendszer rendellenességeire és a diabétesz gyógyítására fókuszálnak.

HATÓANYAGA:
Számtalan aktív hatóanyagot izoláltak a fekete áfonya terméséből, és leveléből. Többek között antocianidint, vitaminokat, cukrokat, és pektineket, melyek a termésben találhatóak, és quercetint, katechint, tannint, irridoidokat, és savakat, melyeket a levele tartalmaz.
A legfontosabb gyógyszerészeti hatóanyagának az antocianidineket tartják. A friss gyümölcs antocianidin tartalma kb. 0,1—0,25%, míg a koncentrált fekete áfonya kivonatok általában standardizáltan akár 25%-ot is tartalmazhatnak. A termés antocianidin tartalma az éréssel növekszik, míg az ellenkezője mondható el a levélben található antocianidin tartalomról.

Habár fekete áfonya hatóanyagainak háromszoros gyógyászati hatása van, mégis a kutatások az antocianidinekre összpontosítanak. Az antocianidin tartalmú kivonatok erős antioxidáns hatást mutatnak, stabilizálja a kollagénrostokat és elősegíti a kollagén bioszintézisét, csökkenti a kapillárisok áteresztőképességét és törékenységét és megakadályozza a vérlemezkék összetapadását. Az antocianidinek és a többi levélben lévő hatóanyagok megakadályozzák a gyulladást okozó vegyületek felszabadulását, mint a hisztamin, prostaglandin és a leukotrién. Ezen kívül a fekete áfonya levél főzete csökkenést mutatott a vércukorszintben.

SZEMÉSZETI RENDELLENESSÉGEK

Még nem teljesen ismert a fekete áfonya hatásmechanizmusa a szemre. Úgy tartják, hogy javítja a vér-, ezáltal az oxigén szállítását a szembe és megfogja a szabadgyököket, erősíti kollagén szerkezetét – vagyis azt a fehérjét, amely az egységes kötőszövetekhez elengedhetetlenül szükséges - és javítja a szem állapotát a hályog, illetve a makula-degeneráció esetében.

Érdekesség:
Az első kutatást, mely a fekete áfonya kivonat látásra gyakorolt hatását vizsgálta egy francia kutató végezte a Királyi Légierő pilótáinak a közreműködésével a II. Világháborúban. Az áfonya-kivonat adása azt eredményezte, hogy javult az éjszakai látás erőssége, gyorsabb lett a sötéthez való alkalmazkodás és gyorsabban helyreállt az éleslátás vakító fény után. Későbbi tanulmányok ezt igazolták is.
Glaukóma
A fekete áfonya kivonat fogyasztása jelentős védelmet nyújthat a glaukóma fejlődése ellen köszönhetően a kollagént erősítő- és antioxidáns hatásának. Az öregedő szemszövet sérülékenysége és gyengülése okozhatja a szem belső nyomásának növekedését és a periférikus látás elvesztését glaukóma esetén. Egy tanulmány szerint 8 glaukómás beteg kapott 200 mg fekete áfonya antocianidint és a javulást elektroretinographon szemléltették. Ennek a kísérletnek alapján valószínűsíthető, hogy a hatásmechanizmus a kollagén rostok stabilizációja és erősítésében keresendő.
Szürkehályog
A fekete áfonya antocianidin terápiás lehetőséget nyújthat a szürke hályog terápiás kezelésében is. Patkányokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy magas antocianidin bevitele esetén lassította a hályog fejlődését. A klinikai kísérlet, amelyikben fekete áfonya kivonatot (180 mg 25%-os antocianidin tartalommal, kétszer naponta) és E-vitamint adtak, bizonyították, hogy 50 esetben 48-nál lassította a hályog képződését azoknál, akiknél öregkori szürke hályog alakult ki.
Diabeteses Rethinopatia
Felismerték, hogy a diabeteses rethinopatia megelőzésében nagy szerepet játszhat a fekete áfonya. Számos klinikai kísérlet támogatja a használatát. Dupla vaktesztes kísérletben 14 diabeteses és/vagy hipertenzív rethinopátiában szenvedő betegnek adtak naponta áfonya kivonatot, amelyben 115 mg antocianidin vagy placebo volt, egy hónapon keresztül. Jelentős javulás volt tapasztalható szemtükrözéses vizsgálatok eredményeiben 11 résztvevőnél, aki fekete áfonyát kapott és 12 páciensnél mutatott javulást az érrendszer kontrasztanyagos röntgenvizsgálata.

KERINGÉSI RENDELLENESSÉGEK

A fekete áfonya kivonat javítja a mikrokeringést. Állatkísérletek igazolták az érrendszer áteresztőképességének csökkenését, az érrendszer tónusának és a vérkeringésnek javulását. Az embereken végzett klinikai vizsgálatok hasonló eredményt mutattak. 15 polineuritises (több ideg egyidejű gyulladása), ami periférikus keringési elégtelenséggel jár páciensnek napi 480 mg fekete áfonya kivonatot adtak, jelentős javulást jegyeztek fel a mikrokeringésükben. Egy másik tanulmánynál, ugyanezt az adagot 47 különböző vénás betegségekben szenvedő betegeknek adták. Az eredmény csökkentette a hajszálerekben az áramlást, ezzel megszüntette a mikropangásokat és a vénás pangást a lábakban.

CUKORBETEGSÉG

A fekete áfonya leveléből készült főzetet régóta használják a népi gyógyászatban, mint vércukorszint csökkentő szert. Kutatások ezt kutyák esetében bizonyították, sőt az egyidejűleg befecskendezett cukor megjelenését is csökkentette. Ezt a hatást az antocianidinnek tulajdonították, mint kétségtelenül a legaktívabb alacsony vércukorszintet okozó vegyület. Továbbá az antocianidin erősíti a kollagén sérülésekkel szembeni ellenállóképességét, stabilizálja hajszálerek áteresztőképességét , és akadályozza a sorbitol felhalmozódását, ily módon növeli a védelmet a diabétesz keringési- és neurológiai tüneteivel szemben..

EGYÉB HATÁSOK

A fekete áfonya kivonatnak gyulladáscsökkentő hatását is lejegyezték állatoknál, sőt jól használható volt a reumatoid arthritis kezelése során is.
Menstruációs zavarokkal küzdő nők 115 mg antocianidint kaptak naponta 3 napig a menstruáció előtt és alatt. Csökkenést tapasztaltak a medencetájéki rész fájdalmának mértékében, a tejmirigyek növekedésében, az émelygésben és az alsó comb feszülésében.
Erős hatást mutatott a trombociták összetapadásának gátlásában, emberekkel végzett kísérletek esetén, amikor naponta 480 mg kivonatot kaptak 30-60 napon keresztül.